Idén már a hatodik alkalommal vágtunk neki a hosszú útnak tanítványainkkal, hogy felfedezzük ezt a csodát. Szeptember 23-án kora reggel 22 hetedikes tanulóval indultunk testvértelepülésünkre, Korondra. Első megállónk Aradon volt, ahol megkoszorúztuk az Aradi Vértanúk Emlékművét. Mivel hagyomány szerint a hetedikesek adják az ünnepi megemlékezést október 6-án, így még nagyobb élmény volt ellátogatni arra a helyre, ahol egyik legszomorúbb eseménye zajlott 1849-ben. Utunkat Gyulafehérvár felé folytattuk. Sétáltunk a várban, megnéztük a Szent Mihály Székesegyházat is. Késő este értünk Korondra, ahol Bíró Lajosék vártak minket. Az első nap élményei után nem volt könnyű az elalvás.
Ezeknek a tanulmányi kirándulásoknak az egyik fő célja az ismerkedés testvértelepülésünkkel, a határon túli magyarság éltével, hétköznapjaival. A gyerekeket természetesen az ottani diákélet érdekelte a legjobban, így első utunk a Korondi Középiskolába vezetett, ahol már vártak minket az ottani hetedik osztályosok. Bár rövid ideig tudtunk ottmaradni, azért igyekeztünk minél többet megtudni az iskoláról, az ottani gyerekek életéről.Ezután lovaskocsira ültünk, s ellátogattunk egy fazekasműhelybe, ahol Máthé István fazekasmester mesélt nekünk a korondi fazekashagyományokról. Megnézhettük a fazekasműhelyt, az égető kemencét s a korongozást is. A Csigadombon láthattuk, hogy Korond nem csupán a fazekasságáról volt híres, hanem itt egykor jelentős volt az aragonitbányászat is.
Délután Parajdra mentünk a sóbányába, majd a világ legnagyobb heliotermikus tavával, a Medve-tóval ismerkedtünk. Még egy medvét is láttunk a tóban, de sajnos csak kőből volt. Sebaj, talán majd a Szent Anna-tónál!
"Nagyobbszerűbb tüneményt talán igen, de szebbet, vonzóbbat bizonnyal nem rejtenek a havasok keblökben." – írta Orbán Balázs 1869-ben a Székelyföld leírásában. Bizony korunk vándorai is oszthatják ezt a véleményt, amikor felkeresik a Gyilkos-tavat. Mi is ámulva néztük a tóból kiálló fenyőcsonkokat, a tavat körülvevő sziklacsúcsokat. S mikor már úgy gondoltuk, hogy a látványt nem lehet fokozni, leértünk a Békás-szorosba. A mészkőbe vájt hasadékvölgyet nehéz elfelejteni bárkinek, aki egyszer végigsétált rajta. Nyomasztóan magas és szinte függőleges sziklaszirtek, zúgó hegyi patakok, kisebb-nagyobb vízesések, a természet szebbnél szebb csodái kísértek minket 5 km-es sétánkon. Átmentünk a Pokol kapuján, a Pokol tornácán és Pokol torkán is, hogy aztán a szoros végén ismét buszra szálljunk, s a szerpentineken visszainduljunk Korondra. Természetesen Farkaslakán is megálltunk, ahol Tamási Áronról emlékeztünk meg a gyerekekkel.
Székelyföldön járva lépten-nyomon kísért minket a történelem. Mi a szabadságharc hőseinek emlékeit kerestük, s negyedik napunk is ennek jegyében telt. Három évvel ezelőtt, egy hideg októberi napon avattuk fel Nyerges-tetőn azt a kopjafát, mellyel Szabadegyháza lakosai tisztelegnek a szabadságharc székely hőseinek emléke előtt. Azóta a gyerekekkel minden évben felkeressük ezt a helyet, s a kopjafánkat megkoszorúzva, Kányádi Sándor szavaival emlékezünk:
„Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája."
Kézdivásárhely Gábor Áron városa. A Céhtörténeti Múzeumban az egykori helyi céheken kívül természetesen a híres ágyúöntőről is láthattunk kiállítást. S hova is vezethetett volna innen az utunk, mint Túróczi Mózes mellszobrához és az emléktáblához, mely az egykori ágyúöntő műhely helyén álló ház falán van.
A Szent Anna-tónál megtapasztalhattuk, hogy milyen is egy nagy zuhé a hegyekben. Így hiába reménykedtünk a medvékkel való nagy találkozásban, csak a buszból leshettük, hátha felbukkan egy az erdő sűrűjében. Hát nem jött elő egy se. Sebaj, majd jövőre visszajövünk, hátha…!
Elérkezett hazaindulásunk pillanata is. Azért ez a nap sem maradt látnivalók nélkül. Agyagfalván esküdött fel a székelység 1848 októberében a felelős magyar kormányra. Természetesen itt is megálltunk az emlékműnél. Fehéregyháza neve egybeforrt Petőfivel, hiszen itt látták élve utoljára a költőt. Az emlékmű megkoszorúzása után már indultunk is tovább, mert hosszú út várt ránk hazáig. Körösfőn Kalotaszeg egyik legszebb református temploma mellett elsétálva Vasvári Pál kopjafáját kerestük fel. Ő innen nem messze halt a szabadságharc idején. A Király-hágón búcsút intettünk Erdélynek. A határ előtt még megálltunk Arany János szülővárosában, Nagyszalontán is. Sok-sok élménnyel gazdagodva, fáradtan érkeztünk meg este Szabadegyházára.
Reméljük, hogy minden gyerek jól érezte magát ebben az öt napban. Sokadszorra szerveztük meg ezt a kirándulást, s reméljük, hogy még sokszor lesz arra lehetőségünk, hogy minél több gyereknek megmutathassuk Erdélyt.
A tanulmányi kirándulást a Bethlen Gábor Alapkezelő által kiírt Határtalanul! pályázaton elnyert közel kétmillió forint és községünk önkormányzata tette lehetővé a gyerekek számára.
Fotók elérhetők az alábbi linken: Fotók Határtalanul2019